Az univerzum felfoghatatlan méretei és kora alapján a józan ész azt diktálja, hogy a Föld nem lehet az egyetlen otthona az intelligens életnek. A statisztikai adatok lenyűgözőek, hiszen galaxisunkban, a Tejútrendszerben több milliárd napszerű csillag található, és a modern csillagászati mérések szerint ezek jelentős része körül keringenek a miénkhez hasonló, kőzetbolygókból álló rendszerek. Sokan közülük az úgynevezett lakható zónában helyezkednek el, ahol a víz folyékony állapotban maradhat, megteremtve az élet alapvető feltételeit. Ami azonban igazán zavarba ejtő, az az időfaktor, mivel a világegyetem több milliárd évvel idősebb a mi Naprendszerünknél. Ha csak egyetlen civilizáció is kialakult volna néhány tízmillió évvel előttünk, technológiai fejlettsége már régen lehetővé tette volna számára a galaxis kolonizálását. Még a mi jelenlegi, kezdetleges fizikai ismereteink szerint is egy galaxis átszelése pár millió év alatt megvalósítható lenne automata szondákkal. Ehhez képest a megfigyelhető univerzum mély hallgatásba burkolózik, és semmilyen mesterséges eredetű jelet nem fogtunk még fel a kozmosz távoli pontjairól. Ezt az éles ellentmondást a magas valószínűségi becslések és a bizonyítékok teljes hiánya között nevezzük Fermi-paradoxonnak, amely évtizedek óta foglalkoztatja a tudósokat és a filozófusokat egyaránt. A kérdés egyszerű, mégis húsbavágó, ha az élet törvényszerű, akkor hol van mindenki más, és miért tűnik úgy, mintha egy elhagyatott kozmikus sivatag közepén élnénk magányosan.